Napelemekkell és mini vízerőművekkel termelnek villamos energiát a Magas-Tátra több menedékházában. Miroslav Jílek, a Kis-Tarpataki-völgyben álló Téry-menedékház, gondnoka szerint jó ötlet volt a napelemek telepítése, ugyanis 2009 óta egyszer sem kellett beindítani a dízeles áramfejlesztőt. Azóta napkollektorokkal világítják meg az egész menedékházat. A termelt energia meghaladja a várakozásokat, így további célokra is felhasználható. "Van már két fagyasztónk, egy hűtőszekrényünk, kis televízió a személyzetnek, számítógép, fel lehet tölteni a turisták mobiltelefonjait, a fényképezőgépek akkumulátorait, sőt vizet is tudunk szivattyúzni a közelben fekvő Szepesi-Öt-Tó egyikéből" – tette hozzá Jílek.
A Téry-menedékház napkollektorait a Szlovák Elektromos Művek és a Tátrai Nemzeti Park együttműködésében szerelték fel. Az új berendezést helikopterrel szállították a helyére, mert a menedékház  2015 méteren van és nagyon nehéz lett volna emberi erővel eljuttatni ide. A napkollektorokat 2009 novemberében szerelték fel, a rendszer teljesítménye mintegy tíz kilowatt. Az áramkapacitás növekedésével kényelmesebbé vált a menedékház üzemeltetése és a javult szolgáltatások színvonala az egész évben nyitva tartó legmagasabban fekvő tátrai menedékházban. Korábban dízeles áramfejlesztőket használtak. A napkollektorok révén körülbelül hat tonna szén-dioxid-kibocsátását sikerül megtakarítani évente!

A Nagy-Tarpataki-völgyben álló Hosszútavi-menedékházat szintén napkollektorokkal látták el, a Téry-menedékház korábbi berendezését "örökölte". A Szlovák Turisták Klubja közreműködésével napkollektorok felszerelésére készülnek a Hunfalvy-hágó alatti, 2250 méter magasan épült, csak nyáron nyitva tartó menedékházban és Alacsony-Tátrában a Gyömbér (Ďumbier, 2043 m) alatti menedékházban is.

A magas-tátrai Zöld-tavi menedékházban (Chata pri Zelenom plese, 1551 m) a napkollektorok nem lennének hasznosak, hiszen a Zöld-tavi-völgyben évente öt hónapon át egyáltalán nem süt a nap – mondta el a menedékház gondnoka, Tomás Petrík. Így inkább a meglévő vízerőművet tervezik felújítani, amivel jelentős mennyiségű fűtőolajt és légszennyezést takarítanák meg. A felújított vízerőmű teljesítménye a 15 kilowattot is elérheti.